Fira
A főváros.
Fira napjainkban Santorini fővárosa, egyúttal kulturális és kereskedelmi központja is a szigetcsoportnak.
A turizmus egyik kiemelt célpontja a szigeten, köszönhetően múzeumainak, templomainak, történelmi hátterének. Ugyanakkor a gasztronómia kedvelői és azok, akik az éjszakai életet keresik szintén megtalálják a számításukat Firán. Az egész város a kaldera szélén nyújtózik hosszan a polgármesteri hivataltól a Nomikos konferencia központig. A látvány a sétányon haladva lélegzetelállító, és csakúgy a naplementék amelyeket innen csodálhatunk meg. Külvárosa Firostefani települése északi irányból összeolvadt mára Firával, Nevének jelentése beszédes : „Fira koronája” Szűk utacskák, és hagyományos építészet jellemzi a települést. Kontohori szintén Fira külvárosa mintegy 15 perc sétára a főtértől, északi irányba Oia felé sétálva. A városkában nyaranta szabadtéri mozi üzemel. Fira története, a 17 század közepén indul, mikor a földrengések által elpusztult Skarosról ide települtek a velencei nemesi családok és a katolikus közösség tagjai. Skaros után Santorini fővárosa Pyrgos lett, mert kitűnő védelme volt. Miután a török hódoltság ideje alatt majd az ezt következő szabadságharc okán megszűntek a török rajtaütések kalóztámadások, a védelmi szempontból gyengébb, de időközben jelentős településsé fejlődő Fira lett a 19 sz. elejétől az új főváros. Gialos a régi kikötő és a szamarak A sziget turizmusának a fellendülésével egyidőben kezdték a szamarakat a turisták igényeinek szolgálatába állítani, lévén nem volt más lehetőség a kikötőkből a városokba Oia-ba és Fira-ba az árut valamint az ide érkezőket szállítani. Így fira régi kikötőjéből is csak a szamárháton való közlekedés volt az egyetlen kényelmesebbnek nevezhető megoldás ha 220 méter szintkülönbséget avagy a 600 lépcsőt le akarta győzni a kikötő és a fölötte magasodó főváros között. A kikötőben van egy elkerített rész ahol az állatok várakoznak, illetve itt szerszámozzák fel őket a munkához. Az állat gazdája egy vagy akár több szőnyeget is terít az állat hátára a nyereg alá, majd a nyerget az állat nyakánál és farkánál átkötött kötéllel, és a hasa alatt hevederrel rögzíti. Az állat szerszámait színes gyöngyökkel díszítik, illetve amulettel az állat homlokánál. A mai napig választhatjuk ezt a lehetőséget a felvonó helyett a Karavolades-nek nevezett lépcsősoron. Ha tetszik az oldal, amit itt látsz és olvasol, kérlek támogasd a munkámat egy kávé árával ! Köszönöm :-)
A gombra kattintva megteheted. |